+36 30 768 7595
·
drzscsontos@icloud.com
·
H -P 09:00-17:00

Harcművészek: önvédelem és jogos védelem

Harcművészek: önvédelem és jogos védelem

Megszámlálhatatlanul sok harcművészet, önvédelmi stílus van, és ezen belül is ahány ember, annyi stílus, annyi motiváció. Van akinek életforma, a szó igazi értelmében művészet gyakorolni az adott harcművészeti rendszert, megérteni annak mélyebb értelmét, üzenetét, folyamatosan csiszolva a technikákat, és a nagy elődök szellemiségének megfelelően élni és nem visszaélni ezzel. Van akinek ezzel szemben mindez üzlet, megélhetési forrás, másoknak kizárólag célirányos önvédelmi tudás megszerzése a célja, megint másoknak a rohanó világban egy kis kikapcsolódás, egészséges testmozgás egyik formája, és/vagy egy közösséghez tartozás élménye.

Az azonban közös lehet mindenkiben, hogy a tanultak valamely elemét alkalmazni kell az életben. Mi történik akkor, ha valaki egy támadó ütését elvezeti a tanult technikával, miközben egyidejűleg üt, és rúg, és ennek során a támadónak eltörik az orra, és a térde? Ha valaki a lágyékra rúg, és a herék bevérzését okozza, melyet utóbb műtétileg el kell távolítani? Ha a 40 kilóval nehezebb ellenfelet valóban torkon üti, szemen döfi, és maradandó látás sérülést, vakságot okoz?

Ilyenkor már a büntetőjogi következményekkel kell számolni, és egy büntetőeljárásban kell számot adni arról, hogy pontosan mi történt, ki mit tett, és ezt a szigorú büntetőjogászok fogják megítélni, hogy ez jogszerű volt-e, vagy sem. De milyen szempontok alapján? Nézzük meg mikor tekinthető nem csak hatékonynak, hanem jogszerűnek is a tanult technikák alkalmazása!

Magyarország Alaptörvényének V. Cikke kimondja, hogy „Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett, vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.” A jogtalan támadással szembeni védekezés immár alkotmányos alapjogként történő deklarálása a Büntető Törvénykönyv Általános Részében szabályozott jogintézményt, mint különösen védett értéket emelte ki, olyan felhatalmazást adva az ország polgárainak, amely a jogtalansággal szembeni ellenállást többé nem kivételes lehetőségnek, hanem mindenkit megillető természetes alapjognak ismeri el. E nagy jelentőségű jogalkotási megoldásnak következménye, hogy a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény  ( továbbiakban Btk. ) a korábbi szabályozástól lényeges eltérő módon rendelkezik a jogos védelemről.

A Btk. 22. §-a meghatározza:

„(1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha

  1. a) azt személy ellen
  2. aa) éjjel,
  3. ab) fegyveresen,
  4. ac) felfegyverkezve vagy
  5. ad) csoportosan

követik el,

  1. b) az a lakásba
  2. ba) éjjel,
  3. bb) fegyveresen,
  4. bc) felfegyverkezve vagy
  5. bd) csoportosan

történő jogtalan behatolás, vagy

  1. c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás.

(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.

(4) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.

A Kúria a 4/2013. számú Büntető jogegységi határozatában a joggyakorlat számára irányadóan értelmezte a jogos védelem új szabályozását.

A védekezést támadás előzi meg és az elhárítás válasz a támadásra. A védekezés azért jogos, mert a támadás jogtalan. A jogosan védekező a jogot védi a jogtalansággal szemben. A jogtalan támadás elhárításának kockázatát, következményeit a támadónak kell viselnie.

 támadásnak „intézettnek”, vagy „közvetlenül fenyegetőnek” kell lennie. Intézett a támadás akkor, ha az elkövető valamely, a Btk. Különös Részben büntetni rendelt bűncselekmény (vagy szabálysértés) törvényi tényállásának megvalósítását megkezdte. Ilyen lehet tipikusan pl. a testi sértés, a garázdaság.  Közvetlenül fenyegető a támadás akkor, ha a támadás megkezdésétől azonnal vagy igen rövid időn belül reálisan tartani lehet. Így például a támadó már valakit leütött a szórakozóhelyen, és hangos kiabálással, agresszíven, ütő mozdulatokat imitálva közeledik a sértett megtámadott felé. Ilyenkor nem kell megvárni, míg a nagy erejű ütését elindítja a dühös támadó, őt megelőzve is jogosan védekezhetünk.

A jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott okkal tarthat a támadás megkezdésétől vagy annak folytatásától.

A 22. § (1) bekezdése szerinti jogtalan támadás irányulhat:

– személy ellen,

– javak ellen,

– a közérdek ellen. A jogtalan támadás általában erőszakos, az elhárító cselekmény pedig mindig kényszerű.

Amennyiben a jogtalan támadás ténye megállapítható, úgy az elhárítás szükségessége nem vitatható. Az elhárítás szükségességének a mértéke azonban – a 22. § (3) bekezdése szerint – túlléphető.

 Ha van jogtalan támadás, akkor annak az elhárítása szükséges. Az elhárító cselekmény is tevékenység, aktív szembeszegülés a támadással. A szükségesség azt jelenti, hogy a védekezőnek a jogtalan támadás elhárításához enyhébb védekezési mód nem állt rendelkezésére, mint amelyet alkalmazott. Ha volt más – enyhébb – mód az elhárításra, de annak megválasztásában a támadás okozta ijedtség vagy menthető felindulás a védekezőt meggátolta, akkor a cselekmény büntetendő, de a védekező nem büntethető a túllépés miatt. A védekező cselekmény jogszerűségének egyetlen kritériuma a szükségesség.

A jogos védelem túllépéséért a védekező csak akkor felel, ha a jogtalan támadás belőle ijedtséget vagy indulatot nem váltott ki, s az enyhébb – ám célravezető – elhárítási módot tudatosan tette félre, amikor a súlyosabb kimenetelűt választotta, mert ezáltal a jogos védelmet a megtorlás eszközeként alkalmazta, amelyre ez a jogintézmény nem ad felhatalmazást.

Mindazonáltal a támadó és védekező cselekményének lehetséges eredményét egymáshoz viszonyítottan továbbra is vizsgálni kell, mert csak ezáltal érvényesülhet a 22. § (3) bekezdés tartalma, amely az elhárítás szükséges mértékének túllépésével továbbra is számol, s ha az ijedtségből vagy menthető felindulásból történik, úgy a büntethetőséget kizárja.

Rendkívül fontos, hogy a hatályos Btk. a jogos védelmet, a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok között objektív büntethetőségi akadályként kezeli, amikor a jogos védelem során megvalósított cselekményt „nem büntetendőnek” tekinti. Tehát az a cselekmény, amelyet a védekező a jogtalan támadás elhárítása érdekében kifejt, – s az megvalósíthatja a Különös Rész valamely törvényi tényállását ( pl. maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértést ) – nélkülözi a társadalomra veszélyességet, s ezáltal bűncselekményt nem valósít meg. Ezt az eljáró hatóságoknak hivatalból kell vizsgálniuk, azaz nem csak azt eredményezi hogy a bírósági szakban, felmentő ítélet hozatalát kell eredményezze, de elejét veheti annak is, hogy a jogosan védekező egyáltalán büntetőeljárás hatálya alá kerüljön.

A 22. § (1) bekezdése szerinti jogos védelem korlátai:

 verbális cselekményekkel szemben nem vehető igénybe,

  1. megtorlásként nem alkalmazható,
  2. kölcsönös kihívás elfogadása mindkét fél számára a jogtalanság állapotát hozza létre,
  3. támadás kiprovokálása megfosztja a védekezőt az elhárítás jogszerűségétől,
  4. javak elleni, közvetlen erőszakkal nem járó cselekmény elhárítása a támadó életének kioltását általában nem eredményezheti. A 22. § (3) bekezdése szerinti túllépés azonban nem zárható ki.

A védekezés akkor jogos, ha a támadás jogtalan. A támadást nem lehet csupán a szó hétköznapi értelme szerint érteni, hiszen a szerint a támadó az, aki az ellenfele felé a támadó mozdulatsort ( ütést, rúgást, szúrást, stb. ) megindítja, míg a másik fél ekkor védekezik, ám ezt követően – vagy egyes stílusokban, pl. wing tsun, krav maga, ezzel egyidejűleg – maga is megindítja a támadó mozdulatsorát, így ekkor már ő maga is támadó lesz. A támadó a büntetőjog értelme szerint az, aki a jogtalanság talaján állva a támadást megindítja. Abban az esetben, ha a védekező a támadás kiváltását maga kezdeményezi, pl. kihívja ellenfelét, a támadás megkezdését szándékosan kiprovokálja, úgy már nem tekinthető jogos védelmi helyzetben lévőnek.

Példán szemléltetve a harcművész mester tudja, hogy a másik felet le tudja győzni, őt szeretné is bántalmazni, azonban ezért nem szeretne jogilag felelni, így „jól kigondoltan” arra a következtetésre jut, hogy az ellenfelét támadásra provokálja, és ő „csak” védekezik majd, és jól megveri haragosát. Ebben az esetben a jogos védelmet nem fogják részére megállapítani, cselekményéért büntetőjogi felelősséggel fog tartozni.

A jogtalan támadás vagy azzal való fenyegetés értékelése a jogalkalmazón (ügyész, bíró) múlik, és ennek eredményeképpen juthat arra a megállapításra, hogy az intézett vagy fenyegető magatartás – akár a támadó személyének vétőképtelenségére, akár a magatartás súlytalanságára figyelemmel – nem indokolta az elhárító cselekményt, mert az nem volt szükséges, tehát a szükségesség hiányzott. Példán szemléltetve a 80 éves nagymama pofonjára nem adható egy halántékra adott könyökütés válaszként, vagy egy szemtelen és rugdosódó 13 éves gyermek sem lehet fojtó fogással leküzdeni. Ebben az esetben a jogalkalmazói értékítélet végkövetkeztetése a jogos védelem hiányát fogja megállapítani.

A szituációs jogos védelmi helyzet

Ez a korábbi, régi Btk-ban nem szereplő szabályozás. Az új Btk., a 2012. évi C. törvény korábbi kódexben előzménnyel nem rendelkező szabályozása az ún. szituációs jogos védelmi helyzet bevezetése, tartalmilag új, és a tételesen felsorolt eseteihez megdönthetetlen vélelmet társított.

(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha

  1. a) azt személy ellen
  2. aa) éjjel,
  3. ab) fegyveresen,
  4. ac) felfegyverkezve vagy
  5. ad) csoportosan

követik el,

  1. b) az a lakásba
  2. ba) éjjel,
  3. bb) fegyveresen,
  4. bc) felfegyverkezve vagy
  5. bd) csoportosan

történő jogtalan behatolás, vagy

  1. c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás.

A 22. § (2) bekezdésében felsorolt esetekben ugyanis a jogtalan támadást úgy kell tekinteni – arra való tekintet nélkül, hogy az ténylegesen milyen sérelem okozására irányult – mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna.

Ez kétségtelenül azt jelenti, hogy a második bekezdés a)-c) pontjaiban megkívánt feltételek megvalósulása esetén további mérlegelés szükségtelen, és a védekező cselekménye már megvalósulásakor nem büntetendő, mert nélkülözi a társadalomra veszélyességet, éppúgy, mint a 22. § (1) bekezdése alapján az elhárító cselekmény kifejtője esetében.

Példán szemléltetve az utcán éjjel támadnak meg, vagy akár éjjel vagy nappal, de fegyveresen, vagy felfegyverkezve ( pl. bottal, üveggel, késsel) , vagy csoportosan támadnak meg, akkor ezt úgy kell értelmezni, hogy a támadás az élet ellen is irányult.

Azt, hogy pontosan mi számít fegyveres vagy felfegyverkezve elkövetettnek a Btk. meghatározza.

Fegyveresen követi el a bűncselekményt, aki

  1. a) lőfegyvert,
  2. b) robbanóanyagot,
  3. c) robbantószert,
  4. d) robbanóanyag vagy robbantószer felhasználására szolgáló készüléket

tart magánál, vagy ezek utánzatával fenyegetve követi el a bűncselekményt.

Felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.

A törvény ezekben az esetekben a jogtalan támadást – azok számbavehetetlen sokfélesége közül leszűkíti:

– a személy elleni támadásra,

lakásba történő jogtalan behatolásra, illetve

lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolásra, ha ezek az esetek alpontokban megjelölt időszakban vagy módon valósulnak meg.

Az e törvényi feltételek mellett megvalósuló – mindig aktív magatartással elkövetett – jogtalan támadások esetén a támadó konkrét szándékának további vizsgálata szükségtelen.

A 22. § (2) bekezdésében modellezett esetekben a jogalkotó törvényi vélelmet állított fel arra, miszerint az a)-c) pontokban megkívánt feltételek mellett a támadást a védekező élete ellen irányultnak is kell tekinteni. A jogalkotó a jogellenes cselekmények sértettjeinek helyzetét figyelembe véve értékelte azt, hogy a jogtalanul megtámadottak a támadóhoz képest többszörös hátrányban vannak, mert a támadó dönti el a támadás célját, helyét, idejét, módját. A védekezőt mindez felkészületlenül éri, és ezért az esetek többségében kiszolgáltatott helyzetben van. Ellenszegülésének sikere is kétséges, sőt olykor kimenetele csupán a véletlenen, szerencsén múlik. Különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor a jogtalan támadás éjjel, felfegyverkezve, fegyveresen vagy létszámfölényben levő támadók által történik.

A 22. § (2) bekezdésében említett elkövetési idő alatti vagy elkövetési módok megvalósításával kifejtett jogtalan személy elleni támadást úgy kell tekinteni, hogy az a megtámadott élete ellen is irányult, tehát a védekező a jogtalan támadó életét védelmi cselekményével kiolthatja. A jogalkotó az élet kioltására irányuló támadás törvényi vélelmével a védett jogtárgyak egyenértékűségét hozta be, és a bírói gyakorlat által kimunkált azt az elvet emelte törvényi rangra, mely szerint az élet ellen irányuló támadás elhárításakor a védekezés – eredményre tekintet nélkül – korlátlan.

A 22. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban szabályozott esetei a hozzájuk tartozó alpontokkal együttesek, vagyis az a), illetve b) pont a hozzátartozó valamelyik alponttal együtt külön-külön alkot együttes feltételt.

Ezek bármelyikének megvalósulása megalapozza a védekezés teljes szabadságát, amely azt jelenti, hogy ha a támadás jogtalansága megállapítható, úgy az elhárítás szükséges, a túllépés fogalmilag kizárt, ezért nem is vizsgálható.

A 22. § (2) bekezdésének c) pontja pedig a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás esetével egészíti ki az előző két esetkört, s a c) pontban megkívántak megvalósulása önállóan alapozza meg a törvényi vélelmet.

A 22. § (2) bekezdés b) pontja szerinti lakásba történő jogtalan behatolás, maga a jogtalan támadás, mely azonban kizárólag aktív magatartással valósítható meg. Nem alapozza meg ezt a jogos védelmi helyzetet, ha a lakásba jogszerűen bejutó személy utóbb a lakást felszólítás ellenére nem hajlandó elhagyni.

Azt azonban tudni kell, hogy ha a jogos védelmi helyzetben cselekvő a jogos védelmi helyzet megszűnése után, de a jogtalan támadás miatt kialakult menthető felindulásában követi el a cselekményt, vagyis időbelileg lépi túl a jogos védelem körét, a cselekmény bűncselekményként minősülhet!

Persze minden esetet a maga teljességében, a tényállás teljeskörű tisztázása mellet kell és lehet megítélni.